2007-04-20

Sikeres rádiókapcsolat Charles Simonyival

Az április 13-i diákkapcsolat során olyan középiskolás, illetve egykori középiskolás diákok tehettek fel kérdéseket, akik valamilyen módon kötődnek az űrkutatáshoz vagy Charles Simonyi édesapjához, Simonyi Károlyhoz, akinek a nevéhez A fizika kultúrtörténete című mű is fűzödik.

A körülbelül nyolcperces kapcsolat során hat jelenlegi illetve egykori középiskolás diák tehett fel egy-egy kérdést az űrállomás fedélzetén tartozkodó Charles Simonyinak.

A kérdést feltevők diákok és a kérdéseik:

Magyari Dóra
A Puskás Tivadar Távközlési Technikum X. osztályos tanulója. 2006-ban Kazinczy-érmet nyert.
Kérdése: Hogyan érzi magát a súlytalanságban?

Molnár Gyula
1996-ban a Simonyi Károly elektrotechnikai verseny győztese.
Kérdése: Hogy működik a magyar Pille műszer? (Ezt a műszert próbálja ki Charles Simonyi az Ûrállomáson való tartózkodása során.)

Somogyi Tímea
2006-ban a Természet Világa diákpályázatán első díjat nyert A kultúra egysége kategóriában. Bajai diák lévén csupán a holnapi rendezvényen bír megjelenni,így kérdését Magyari Dóra teszi majd fel.
Kérdése: Milyen érzés az Ûrállomásról letekinteni a Földre? Tényleg úgy néz ki, mint a képeken?

Petz Erika
A Természet Világa diákpályázaton 2003-ban A kultúra egysége kategóriában első helyezést ért el.
Kérdése: Milyen kísérleteket végez el az Ûrállomáson?

Sas Péter
A Simonyi Károly Országos Elektrotechnikai Verseny első helyezettje 2002-ban, egyetemi hallgató
Kérdése: Elégedett-e az űrállomáson lévő fedélzeti számítógép operációs rendszerével?

Fekete Soma
A Természet Világa diákpályázaton 2002-ben A kultúra egysége kategóriában első helyezést ért el.
Kérdése: Melyik könyv vagy személy volt nagy hatással Önre szakmai karrierje során?

Az éjjeli sajtótájékoztatón és rendezvényen a megjelentek nagy meglepetésére részt vett Charles Simonyi öccse, Simonyi Tamás is, valamint Magyari Béla kiképzett tartalékűrhajós.

További információk a rendezvény honlapján:

http://www.termeszetvilaga.hu/radiokapcsolat