Különös érdeklődés ötvözte azt az ismeretterjesztő előadást, amelyet Dr. Bacsárdi László, társaságunk főtitkára tartott Kárpátalján. Földközelben a világűr - az űrtevékenység a mindennapi életünkben című előadás teltház előtt hangzott el 2012. október 11-én a Nagyberegi Református Líceumban, Kárpátalján. Az egyházi fenntartású intézményben, amely jövőre ünnepli alapításának 20. évfordulóját, több mint 90 diák tanul magyar nyelven, az ukrán előírásoknak megfelelően 8-tól 11. osztályig. A tanítás színvonalát magyarországi versenyeken elért dobogós helyezéseik mellett a 100%-os továbbtanulási statisztikájuk is jól mutatja – diákjaik nagy része Magyarországon tanul tovább.
Bacsárdi László a líceum földrajz-csillagászat szakos tanára, Tóth András meghívására érkezett Kárpátaljára. Előadása végén bemutatta társaságunkat, nemrég meghirdetett diákpályázatunkat, valamint felhívta az érdeklődők figyelmét a 2013-as űrtáborra. A hallgatóság soraiban ült Ködöböcz Csilla, a líceum végzős diákja, a tavalyi MANT Ûrtábor egyik résztvevője. Rajta kívül még négy diák vett részt az űrtáborban 2010-2012 között a líceumból.
Az előadást követő beszélgetésen Bacsárdi László kiemelte, hogy a MANT 2013-ban is számít határon túli fiatalok részvételére az űrtáborában.
Ûrtevékenység a mindennapokban – előadás Kárpátalján
A kárpátaljai Nagyberegi Református Líceum meghívására ismeretterjesztő előadást tartott az űrtevékenység hétköznapi alkalmazásairól Dr. Bacsárdi Lászó, társaságunk főtitkára
További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



