„Az emberes űrrepülések történetének három – számomra legfontosabb – eseményének ritka együttállása ihlette ezt a könyvet. 2009 júliusában volt az első Holdra szállás 40. évfordulója, majd 2010 májusában az első magyar űrhajós három évtizeddel ezelőtti űrrepülésére emlékeztünk. 2011-ben pedig kerek fél évszázados lesz az első űrrepülés. Azonban nem mulasztom el megjegyezni, hogy az Ûrhajózás Napjának 20. évfordulóján egy új űrkorszak is elkezdődött, és ez az esemény sem maradhatott ki a könyvből. Az eltelt öt évtized űrtörténelméből mazsolázgatok, az évfordulók sorrendjét követve. A könyvben nem találhatók gigantikus számoszlopok a rakéták adataira vonatkozóan, az Olvasó nem fogja megismerni a hajtóművek specifikus impulzus értékeit. Mindezzel szemben a történetek középpontjában mindig az EMBER áll, kisebb-nagyobb űrtitkaival, az eltelt öt évtized győzelmeivel és vereségeivel, kimondott és elfojtott vágyaival, megbántottságával, vetélkedésével, egyszóval a mindennapok esendőségével a kozmoszban és idelenn a Földön egyaránt” – írja Schuminszky Nándor.
A Kornétás Kiadó gondozásában most megjelent könyv kedvezményes, 2000 Ft-os áron beszerezhető közvetlenül a szerzőnél. (A bolti ár 2490 Ft.) Az átvételről a sky50[kukac]t-online.hu e-mail címen lehet egyeztetni.
Ûrsztárok és űrsztorik
Schuminszky Nándor új könyve a MANT tagjai számára kedvezményes áron beszerezhető a szerzőnél.
További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



