Ûrkutatás Napja 2017 – október 4-én

Meghívó a Magyar Tudományos Akadémia székházába, az Ûrkutatás Napja 2017 rendezvényre.

Hatvan éve indult el az emberiség a világűr felé. A Szputnyik-1 műhold felbocsátásával új korszak kezdődött, amelynek keretében először csak automata, majd rövidesen embereket szállító eszközökkel is elhagytuk bolygónkat. A világűrben megjelent a kutatási tevékenység, majd fokozatosan az ipari alkalmazások, nemrég a turizmus is. Az űrtevékenység hasznos eredményeit pedig mára már széles körben alkalmazzuk a gazdaságban, a mindennapi életben. A nemzetközivé szélesedő, gyorsan fejlődő űrtevékenységből a magyar kutatók és mérnökök is kivették részüket – napjainkra az űrtechnológia meghatározó műszaki-gazdasági húzóágazat lett.



A jubileum alkalmából a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont 2017. október 4-én a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Székházában tartja az Ûrkutatás Napja elnevezésű ismeretterjesztő rendezvényt, amelyen minden szakmai érdeklődőt, valamint a nagyközönség tagjait várja.



Az elmúlt időszak sikereit, ezen belül is a magyar hozzájárulást, valamint a közeljövő lehetőségeit és a vezető magyar űripari cégek tevékenységét tekinti át a rendezvény. Az űrtevékenység interdiszciplináris jellegének megfelelően az eseményt az MTA Fizikai Tudományok, Földtudományok és Műszaki Tudományok Osztálya együttesen támogatja, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segíti.



A 2017. október 4-én (szerdán) délután tartandó esemény első szekciójában rövid visszatekintések és szakmai-ismeretterjesztő előadások hallhatók arról, miként segítette a tudományos és műszaki fejlődést az űrtevékenység hazánkban. A délután második felében pedig a jövő magyar vonatkozásairól és lehetőségeiről lesz szó. Ennek keretében az Európai Ûrügynökség (ESA) budapesti technológiai transzfer irodája mutatja be pályázati lehetőségeit a hazai cégeknek. A tavaly nyári MANT Ûrakadémia fiatal résztvevői által a Nemzetközi Ûrállomásra tervezett „Ûrpaprika” kísérlet komoly kutatási lehetőségeket rejthet magában – erről is hallhatunk beszámolót. Bemutatja munkáját és terveit a két nagy hazai űripari együttműködés, akik mögött már most is egy sor nemzetközi műholdas és űrszondás programban sikeres fejlesztői és beszállítói részvétel áll. Továbbá megismerkedhetünk egy teljesen hazai készítésű, az űridőjárást vizsgáló új műhold magyar műszerével. Elhangzik továbbá, hogy a magyar pszichológiai kutatások miként segítik a hosszú emberes űrutazásokat, és milyen megoldások körvonalazódnak a tervezett emberes Mars-expedíció egyes veszélyeinek kezelésére. Az Ûrkutatás Napja 2017 rendezvényen bemutatkozik a Természet Világa folyóirat októberi tematikus száma is.



A rendezvény helyszíne és időpontja:

Magyar Tudományos Akadémia székháza, Nagyterem

1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

2017. október 4., szerda, 13.30–17.30



A rendezvény ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.



A rendezvény médiapartnere a Galaktika és az Ûrvilág űrkutatási hírportál.



A részletes program az alábbi:



Ûrkutatás Napja 2017 – hatvan éves a Szputnyik-1 és a Nemzetközi Geofizikai Év



13:30-15:20 I. rész



Megnyitó

Dr. Pócza András (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, főosztályvezető)

Prof. Bokor József (Magyar Tudományos Akadémia, alelnök)

Solymosi János (Magyar Asztronautikai Társaság, elnök)



Ûrkutatási díjak átadása



1957. október 4. – hatvan év múltán visszatekintve (Almár Iván, űrkutató, a fizikai tud. doktora)

A Nemzetközi Geofizikai Év (Szarka László akadémikus, az MTA CSFK főigazgatója)

A magyar űrtevékenység aktuális helyzete (Horvai Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főtanácsosa)

Műszaki kutatás az űrtevékenységben (Kovács Kálmán igazgató, BME Egyesült Innovációs és Tudásközpont)



15:20-15:50 Kávészünet



15:50-17:30 II. rész



RadMag – Egy magyar műszer az űridőjárás monitorozásának szolgálatában (Hirn Attila, MTA Energiatudományi Kutatóközpont)


Az űrutazás pszichológiai kihívásai (Balázs László és Ehmann Bea, MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet)

A Magyar Repülő- és Ûrtechnológiai Platform (HATP) (Solymosi János, a HATP elnöke)

Az ESA Technológia Transzfer magyarországi irodájának bemutatása (Tandi Zsuzsanna, MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, ESA TTO magyarországi iroda)

Copernicus magyar módra (Bárczy Pál, professzor emeritus, Magyar Ûripari Klaszter)

Ûrpaprika: egy Ûrakadémia projekt (Szendrei Dániel, gépészmérnök, MANT tag), Egy CubeSat küldetés (Ordasi András és Pusztai Péter MANT tagok)

Zárszó (Almár Iván, a MANT örökös tiszteletbeli elnöke)



Regisztráció az Ûrkutatás Napja 2017 rendezvényre



A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a NEA-KK-17-SZ-0173 sz. projekt keretében valósul meg.


További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak