Minden érdeklődőt szeretettel meghívunk a MANT és a BME közös szervezésében megrendezésre kerülő Űrkorszak szemináriumsorozat soron következő eseményére,
Dr. Ferencz Csaba űrkutató „A magyar űrkutatásról” című előadására, amelyre
2024. március 13-án szerdán 17 órától kerül sor a BME V1 épület Neumann-tárgyalójában (cím: 1111 Budapest, Egry J. u. 18. V1 ép. C szárny C213-as terem)
Dr. Ferencz Csaba a magyar űrkutatás egyik kiemelkedő személyisége, akinek meghatározó szerepe volt a hazai űrkutató szakmai közösség létrejöttében és évtizedeken át számos sikeres kutatásban. Csupán harmadéves mérnökhallgató, amikor az irányításával megalakul az első magyarországi űrkutatási csoport, a műegyetemi Rakétatechnikai Tudományos Diákkör (1961), s néhány évvel később elsőként fognak műholdképeket saját készítésű eszközökkel.
Villamosmérnök, egyetemi doktor (1968), kandidátus (1972), majd 1981-től a műszaki tudományok doktora, elektromágneses hullámterjedési és űrelektronikai szakember. Jelentős szerepe van az első magyar űrrepülés tudományos programjának kidolgozásában (1978-80), valamint a számos űreszközön a világűrben járt SAS műszer különböző változatainak tervezésében és a mérési eredmények kiértékelésében. Sok évtizedes szakmai munkássága szinte egybeolvad a hazai űrkutatás történetével, így előadása különleges, izgalmas beszámolónak ígérkezik a hazai űrkutatásról a kezdetektől napjainkig.