A rendezvény helyszíne: Puskás Tivadar Távközlési Technikum
A rendezvény pontos idõpontja: 2007. április 30., hétfő, 17.00-18.00
Az Ûrhajós találkozó a Puskásban rendezvényt a Magyar Asztronautikai Társaság, a Műegyetemi Rádió Club, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum és a Természet Világa című folyóirat szervezi. Az egy órás rendezvényen az április 12-i beszélgetésen részt vevõ rádióamatőrök és az április 13-i beszélgetésen részt vevõ diákok lesznek jelen, valamint a hazai űrkutatáshoz kötõdõ szervezetek (Magyar Asztronautikai Társaság, Magyar Ûrkutatási Tanács, Magyar Ûrkutatási Iroda, Ûrkutatási Tudományos Tanács) tagjait várják. Beszédet mond valamint kitüntetéseket ad át Kovács Kálmán (a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára, a Magyar Ûrkutatási Tanács elnöke), dr. Horváth László (a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója), dr. Horváth András (a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke) valamint Bacsárdi László és dr. Both Előd (mindketten a Természet Világa folyóirat szerkesztõbizottságának a tagjai). A rendezvényen ezután Charles Simonyi a jelenlévõ diákok és rádióamatorök kérdéseire fog válaszolni. A szervezõk néhány meglepetéssel is szeretnének Charles Simonyinak kedveskedni, valamint ezen a rendezvényen fogja meghirdetni a Magyar Asztronautikai Társaság az ûrkorszak 50. évfordulójával kapcsolatos országos ifjúsági vetélkedõjét.
A hétfő délutáni szakmai beszélgetéssel kapcsolatos sajtóinformáció Bacsárdi Lászlótól kérhetõ ( bacsardi.laszlo@impulzus.com, 06-30-266-68-45).
További információ: http://www.termeszetvilaga.hu/radiokapcsolat
Ûrhajós találkozó a Puskásban
Charles Simonyi április 30-án hétfőn Magyarországra látogat. Hétfõn délelőtt a Vöröskereszt szervezésében közéleti személyiségekkel találkozik, sajtótájékoztatót tart a Magyar Vöröskeresztnél, délután pedig magyar tudósokkal és diákokkal találkozik Budapesten. A hétfő délelõtti sajtótájékoztatóról bõvebb információ a Vöröskereszttõl kérhetõ. A hétfõ délutáni szakmai beszélgetést a Magyar Asztronautikai Társaság, a Műegyetemi Rádió Club, Puskás Tivadar Távközlési Technikum és a Természet Világa című folyóirat szervezi.
További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



