„2019 augusztusának elején rendeztük meg ötödik alkalommal a 18–35 év közötti fiataloknak szóló Űrakadémiát. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) által közösen szervezett rendezvényen idén a földmegfigyelés kérdésköre került terítékre, azon belül is a globális klímaváltozás magyarországi, lokális hatásai. Húsz űrtevékenységért lelkesedő fiatal tucatnyi előadást hallgathatott meg a témakörben és vehetett részt egy infografika megalkotásában, amely felvázolja a hazánkat érintő legfontosabb kérdéseket.”
Így kezdődik Ordasi András és Strádi Andrea képes beszámolója az idei Ûrakadémiáról, amely teljes egészében az Űrvilág hírportálon olvasható. Ott megtekinthető az említett infografika is, amelyet az Űrkutatás Napján (2019. október 17-én, az MTA székházában) poszter formájában mutatnak majd be.
Figyelem! A jövő évi, 2020-as Űrakadémia főszervezői pályázatát már kiírták, amire az Űrakadémia honlapján található módon lehet jelentkezni október 13-ig.
Űrakadémia fesztivál 2019
Visszatekintés a nyári MANT Űrakadémiára

További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



