Tanári pályázat eredménye

Tanári pályázat a 2010-es Nemzetközi Ûrtáborba címmel hirdettünk pályázatot tanárok számára 2009 őszén.

A tanári pályázatra hét pályamű érkezett. A pályázatokat elbíráló zsűri tagjai: Bacsárdi László, Both Előd, Gödör Éva és Sik András.



A zsűri javaslata alapján a 2010-es esztendőben a huntsville-i Nemzetközi Ûrtáborban tanárként Kuczik Júlia fogja képviselni Magyarországot.



A zsűri javaslata alapján a 2011-es esztendőben a huntsville-i Nemzetközi Ûrtáborban tanárként Szíjártó Sándor fogja képviselni Magyarországot.



A következő pályázati felhívásunk kiírása 2010 őszén várható.



Kuczik Júlia

Kuczik Júlia általános iskolai igazgató. Első munkahelye a nagyrozvágyi általános iskola volt, ahol szlovákiai - anyanyelvén történő - tanulmányai után lehetőséget kapott az általa oktatott tantárgyakban jól elsajátítani a magyar szakmai szókincset. 1994-től a Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Kollégiumban helyezkedik el, mely intézmény ma is a munkahelye, az iskola székhelye – Sátoraljaújhely – pedig lakóhelye. Marcell nevű gyermeke 1994-ben született és az említett iskola aktív tanulójaként múlt tanévben búcsúzott Alma Materétől.



Kuczik Júlia 18 éves szakmai tapasztalatát az oktatás-nevelés szakaszainak valamennyi szakterületén megszerezte. Volt középiskolai kollégiumi-, és általános iskolai napközis nevelő is. 2002-ben a fizika-technika középiskolai tanári okleveléhez angol nyelvtanári és közoktatás-vezetői diplomát szerzett. Ma a legnagyobb örömét az fizika és angol nyelv oktatásában leli. Rendszeresen készíti fel tanítványait versenyekre. Szép eredményeket értek el a körzeti Kis fizikus és az Öveges József fizika verseny megyei szintjén. További előkelő eredményeket angol szavaló versenyekről hoztak tanítványai. Kuczik Júlia diákjai kutató munkát is folytatnak és eredményeik prezentálására országos szinten is lehetőséget kaptak már szlovák nyelven.



Kuczik Júlia 1999-től áll az intézménye élén. A vezetői poszt betöltése során számos nemzetközi projekt koordinálásával foglalkozott európai uniós oktatási együttműködés és határmenti kulturális találkozók során. Tanítványaival sok partnerintézményt látogattak Európa szerte a Comenius iskolai projektek révén. A legnagyobb szakmai élményt fizika tanárként a Belgiumban található Európai Ûrkutatási Központ nyújtotta, ahol tanulóival egy teljes napot tölthettek el.



Kuczik Júlia életében nélkülözhetetlen szerepet játszik a civil szféra. Több szervezet alapító tagja, illetve vezetője. 2002 óta szlovák kisebbségi önkormányzati képviselő. 2002 és 2006 között az Országos Szlovák Önkormányzat Közgyűlésének tagja, jelenleg a B.-A.-Z. megyei Szlovák Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat elnöke.



Kuczik Júlia szívesen vesz részt tanári továbbképző kurzusokon. Számos természettudományos oktatással-, nyelvtanári tevékenységgel összefüggő tanfolyamon vett részt itthon és külföldön egyaránt. Két alkalommal az Egyesült Államokban a hunstville-i Ûr-, és Rakéta Központban töltött hetek után intenzíven kezdett el foglalkozni az asztronómia általános iskolai oktatásának fejlesztésével. Felvette a Sátoraljaújhelyhez legközelebb található csillagvizsgáló munkatársaival a kapcsolatot. Így a szlovákiai Michalovce városával együttműködve Kuczik Júlia 2009-ben - a Csillagászat Éve jegyében - Nemzetközi Csillagászati Ûrtábort is szervezett munkatársaival.



Szabadidejében tollasozik, kerékpáron fedezi fel a Zempléni hegyek természeti szépségét, síel és korcsolyázik.

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak