Lapszemle: Aero Magazin augusztus

Az Aero Magazin 2016. augusztusi számában megjelent űrkutatási vonatkozású cikkeket ajánljuk.

Hogyan távolítsuk el az űrszemetet? – A RemoveDebris program (Almár Iván)



Az űrszemét problémája nem új keletű, szerzőnk az Aero Magazinban is többször foglalkozott már vele. Nem véletlen: nemhogy szűnőben lévők, hanem fokozódóak az űrszeméttel kapcsolatos gondok, amelyek oly mértékben aggasztóak, hogy tudomásul nem vételük igencsak struccpolitika. Megoldásokat keres a címben megnevezett, európai kezdeményezésű program, méghozzá egyszerre több eljárást is kidolgozva, kísérletre előkészítve. Hogyan képzelik el a kísérlet menetét, és vajon milyen szemét-eltávolító eljárásokat próbálnak ki most először? Még jogi kérdéseket is meg kell válaszolni – pl.: egy űrtárgy még szemétté leminősítve is a felbocsátó ország tulajdona…

Az egyik megoldás: a szemetet mint lepkét fogják be hálóval, egy másik módszer szigonnyal ragadná meg, majd egy további elv pedig megnöveli az űrtárgy keresztmetszetét, hogy időben nagyságrendekkel korábban fékeződjék le annyira, hogy a légkörbe merülve „önmagát vonja ki a forgalomból”. A Földtől távol lévő és/vagy nagyméretű tárgyak eltávolítása ismét más eljárásokat kíván meg.

A kísérleti eszközt a Nemzetközi Ûrállomás fedélzetéről tervezik indítani, és egyelőre nem valódi űrszemetet vesznek célba, hanem még azt is magukkal viszik… Szerzőnk további űrszemét-befogási terveket is megemlít. Az űrszemét gyarapodik – igen üdvösek tehát az eltávolításukra irányuló próbálkozások és eljárások kidolgozása. A cikket szemléletes fantáziarajzok egészítik ki, valamint egy döbbenetes grafika a Föld körül rajzó űrszemét-halomról.



A Merkúr részletes térképe (Kálmán Béla)



Szerzőnk ez alkalommal – szemben az előző számban közölt cikkel – nem a „naptávol”, hanem a „napközel” égitestjéről közöl ismertetést. Az írás apropója, hogy a MESSENGER űrszonda – eredményekben gazdag működését négy év után befejezve – a Merkúrba becsapódott. A cikk röviden ismerteti a Merkúr ismeretéhez szükséges legfontosabb adatokat-jellemzőket, megemlítve a kutatási eljárásokat is (pl. radar), majd részletezi a MESSENGER útját is, amely nem mindennapi: mintegy hét éves, többlépcsős hintamanőver-sorozat után – miközben még a Vénusz mellett is nem egyszer elrepült – ráállt a végleges, Merkúr közeli pályára. „Mellesleg” megfigyelt két üstököst is… Majd a szonda kutatóberendezéseiről olvashatunk, illetve az azok segítségével begyűjtött főbb ismeretekről. Végül szerzőnk magáról a részletes térképről közöl beszámolót, illetve vázolja a Merkúrt vizsgálni szándékozó további terveket. Mindez a cikkismertető voltaképpen elhanyagolható tartalmú a rendkívül részletes és igényesen magyarázott, színes és hamis színes képek sokaságához képest. Megjegyzendő még, hogy a Merkúr felszínén hat magyar eredetű név is szerepel!



Rövid cikkek H. A. F. szerzőtől – több szemléletes képpel illusztrálva:



Új modul az ISS-en – felfújható kísérleti lakómodul



Új és régebbi orosz űrhajók – Progressz teher- és Szojuz személyszállító űrhajók a Nemzetközi Ûrállomásra. Érdekesség, hogy a Progresszt ezúttal nem csak közvetlen földi irányítással, hanem geoszinkron műhold adattovábbításának segítségével (többek között magyar fejlesztésű műszer alkalmazásával) juttatták a célállomáshoz.



Az Aero Magazin honlapja



(Összeállította: Bán András)

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak