Hazai űrkörkép 2019

A MANT gondozásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztályának támogatásával 2019 végén megjelent az Űrkörkép 2019 című kiadvány. Célja, hogy betekintést nyújtson a hazai űrszektor sokszínű tevékenységébe, bemutatva azokat a kis- és középvállalkozásokat, kutatóhelyeket és egyetemi műhelyeket, amelyek űrkutatással és űrtevékenységgel foglalkoznak Magyarországon.

Az Űrkörkép 2019 szerkesztőbizottsága az alábbiakat írta a megjelenéssel kapcsolatban: „Ahogy a kiadványban olvasható szerkesztőbizottsági köszöntőben is jeleztük, a kiadvány készítése során nem törekedtünk a teljességre. Az volt a célunk, hogy a kiadvány olvasója minél könnyebben fel tudja venni a kapcsolatot azokkal a szervezetekkel, amelyek felkeltették az érdeklődését. Így nem azzal a céllal vágtunk bele a szerkesztésbe, hogy minden hazai űrkutatással foglalkozó szervezetet teljes részleteiben bemutassunk, és az összes technológiai kompetenciáját kiemeljük. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a következő kiadásokban bővülni fog a bemutatkozó hazai szervezetek száma. Ezen gondolatok jegyében szeretnénk jelezni, hogy elkezdtük az Űrkörkép 2020 kiadvány előkészítését, várhatóan március környékén lesz majd lehetőség adatpontosításra és adatmódosításra.”

A kiadvány pdf formátumban honlapunkról, az alábbi linkekről tölthető le:

magyar (Hazai űrkörkép 2019)

angol (Hungarian Space Caleidoscope 2019)

A kiadvány az alábbi linkeken elérhető:

További kiadványok

March 30, 2023

Magyar Űrkutatási Fórum 2021 válogatott közlemények

Elkészült a 2021-es Magyar Űrkutatási Fórum válogatott közleményeit tartalmazó kiadvány.

March 4, 2016

Táguló határok

A magyar űrkutatás kezdeteit bemutató könyv, a Tudomány születik 2014-ben jelent meg. Tíz interjú a hőskorról, tíz ember, aki nemcsak tanúja, de aktív alakítója is volt a megszülető új területnek. A könyv sikere bebizonyította, hogy az űrkutatásról szóló, személyes hangú beszámolók nemcsak fontos forrásmunkák a jövő tudománytörténészei számára, hanem egyúttal érdekes, a korszakra nagyon jellemző olvasmányok is.

April 6, 2021

Sokszínű űrtevékenység – kiállítás

Sokszínű űrtevékenység: a Magyar Asztronautikai Társaság vándorkiállítása - 2021