Irány az űr!

Új tanév, új verseny – újra itt az Irány az űr!

 
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idén is meghirdeti űrkutatási csapatversenyét. 
 
Az Irány az űr! nem hagyományos természettudományos verseny, hanem különleges élmény és lehetőség űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak, amely a megmérettetésen túl értékes nyereményeket is kínál.
 
A versenyen indulók két online fordulón és egy döntőn mérik össze a tudásukat számos természettudományos témában, mint a fizika, kémia, biológia, vagy a földmegfigyelés.  A honlapon további információk és a feladatokkal kapcsolatos háttéranyagok is elérhetőek lesznek a felkészüléshez.
 
 
 
 

 

 

Beszámoló a második helyezett csapat kirándulásairól

 

Következzék itt a beszámoló a Irány az űr! második helyezett csapatának kirándulásairól, néhány képpel. Még több fotó található a MANT Galériában és a facebook-oldalon.

 

"Az Űrürgéküregbenüvöltenek elnevezésű csapatunk a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) által szervezett második Irány az űr! versenyén második helyen végzett. Nyereményeink közé tartozott két egynapos kirándulás is, amelyekre április harmadikán és negyedikén került sor.
 
Az első napon utunk Miskolcra vezetett. A hosszadalmas utazás mindannyiunkat lefárasztott, azonban az izgalmas programok, amik következtek, hamarosan felrázták a társaságot. Dél körül a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Karára látogattunk. Körbevezettek minket, majd több rövidebb előadást hallhattunk a Kémia Tanszék tevékenységével kapcsolatban. Bepillantást nyerhettünk a laborokban folyó munkálatokba és elmélyedhettünk egy–egy kutatásban is. Ilyen volt például a mágnesezhető nanorészecskékkel folytatott vizsgálat. Mindannyiunkat lenyűgözött a Tanszéken használt fejlett technológia. Az előadók kérdéseinkre készségesen válaszoltak és pár jó tanáccsal engedtek utunkra. A kutatók elkötelezettsége és szenvedélye igazán inspiráló volt.
 
20230403_120207_sm      20230403_144814sm 
 
 
Ebéd után az Admatis Kft-hez látogattunk. A cég alapítója és az ott dolgozók is kedvesen fogadtak bennünket. Először egy előadást hallhattunk a cég létrejöttéről, valamint az ott folyó munkálatokról. Minket rendkívül érdekelt, hogyan működik a kapcsolattartás az Európai Űrügynökséggel és milyen paramétereknek szükséges megfelelni egy–egy projektnél. Nem is sejtettük, hogy ennyi mindenre kell odafigyelni. A munkafolyamat dokumentálásának fontossága és részletessége szintén meglepett minket. Később megmutatták nekünk a labort, ahol testközelből is megtapasztaltuk, hogy a tisztaság mellett a precízség is hasonlóan nagy szerepet játszik. Az Admatis Kft–nél tett izgalmas látogatás során számos új tudással gazdagodtunk.
 
20230403_152528sm
 
Április negyedikén Kecskemétre utaztunk. A nap első felében a Repülőkórházat (mai nevén: MH EK Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet) látogattuk meg, ahol éppen zajlott egy vizsgálat a barokamrában. Még sosem hallottunk erről előtte, így mindannyiunk számára izgalmas újdonságnak számított. Négy fiatalt teszteltek, hypoxiás edzést hajtottak végre rajtuk. A hypoxia azt jelenti, hogy a vér oxigénszintje csökken, ezáltal nem tudnak tisztán gondolkodni a tesztalanyok. Rendkívül meglepődtünk, amikor az orvos által feltett egyszerű kérdésekre nem tudtak válaszolni. Egy kicsit talán ijesztő volt megtapasztalni, hogy percek alatt mennyire le tud épülni az agyunk. A teszt vége után mi is bepillantottunk a barokamrába. Megnéztük a berendezéseket és közben különböző érdekességeket meséltek a vizsgálatokról.
 
Később egy előadást hallhattunk az űrkutatással kapcsolatos élettani kutatásokról, valamint az űrorvostanról dr. Szabó Sándor ezredes úrtól. Kérdéseinkre az orvosok informatív és érdekes válaszokat adtak.
 
   20230404_102033_sm     20230404_124050sm 
 
Délután az ebédet követően sétát tettünk a belvárosban. A borús idő ellenére jól esett a mozgás és a kulturális feltöltődés. Tudomásunkra jutott, hogy a kecskeméti sétálóutcán elszórtan fellelhetőek a Naprendszer bolygói. Elhatároztuk, hogy felkutatunk annyit, amennyit csak tudunk. A Naprendszer-szoborcsoport bronzból készült égitestjeinek keresgélése miatt a kirándulás ezen része igazán kalandosra sikerült. Sajnos végül nem találtuk meg az összes bolygót, az idő pedig kezdett későre járni, így hazaindultunk.
 
20230404_111307_sm
 
Összességében nagyon jól éreztük magunkat. A hosszú, fárasztó utazás ellenére feltöltődve tértünk haza. A programok roppantul érdekesek voltak, sok tudással gazdagodtunk. Köszönjük a szervezőknek a kirándulás lebonyolítását és a mindenkinek, aki fogadott minket a megannyi különleges élményt!"
Nagy Zselyke
fotók: MANT

Lezárult az Irány az űr! 2021/2022

Kárpát-medencei középiskolai űrkutatási csapatverseny

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a 2021/2022-es tanévben második alkalommal szervezte meg az Irány az űr! Kárpát-medencei középiskolai űrkutatási csapatversenyt a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. A tavalyinál másfélszer több, 150 csapat nevezett be a versenybe 2021 őszén.

A három online forduló során egyre nehezebb és összetettebb feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Minden feladat az űrtevékenység valamely területéhez kapcsolódott, de több tudományág ismeretére volt szükség a jó szerepléshez: voltak fizikai, kémiai, biológiai témájú feladatok is.

Végül öt csapat mérte össze tudását a döntőben, hogy elnyerjék a Minisztérium által felajánlott jutalmak – utazás az ESA technológiai központjába, exkluzív látogatás magyar kutatóhelyeken, értékes tárgynyeremények – egyikét, illetve a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány különdíjait.

A döntő 2022. március 18-án délután, online zajlott és több tucatnyi néző a Magyar Asztronautikai Társaság Facebook-oldalán élőben is követte az eseményt.

Both Előd, a Magyar Asztronautikai Társaság korábbi elnöke volt a döntő „játékmestere”. A zsűri tagjai Kovács Kálmán, a MANT – és a zsűri – elnöke, Bacsárdi László és Frey Sándor, a MANT alelnökei, Medvegy Anna főtitkárhelyettes és Pál Bernadett elnökségi tag voltak. A technikai lebonyolítást Veress Zalán és Székely Anna Krisztina segítették.

A versenyzőket köszöntötteFerencz Orsolya, űrkutató, villamosmérnök, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, a tanulmányi verseny ötletadója és Náray-Szabó Gábor, akadémikus, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány elnöke.Szesztai Dávid, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztályának vezetője is csatlakozott és biztatta a csapatokat.

A döntős csapatok tagjai és iskolái (korábban kisorsolt sorrendben):

 

Csapat neve

Iskola települése

Iskola

Mentor

 

 

Csapattag 1.

Csapattag 2.

Csapattag 3.

A

HYPERJUMPERS

Budapest

Balassi B. Gimn.

Erdélyiné Bérczi Enikő

 

Mátéfy Ádám

Istvánfi Gergő

Balázs Roland

B

Űrürgéküregbenüvöltenek

Veszprém

Lovassy Gimnázium 

Csizmaziáné Fazekas Beáta

 

Lakatos Léna

Bertalan Dániel László

Nagy Zselyke

C

AstroGuys

Kiskunfélegyháza

Szent Benedek PG

Szijártó Sándor

 

Kürti Gergely

Koncz Gábor

Simon Tamás

D

DóczyKoalíció

Debrecen

Református Kollégium Dóczy Gimn.

Tófalusi Péter

 

Kertész Balázs Zoltán

Dobre Zsombor

Tatai Ottó

E

Kempelen_Polaris

Budapest

Kempelen Farkas Gimn.

Haris-Kiss András

 

Kovács Marcell

Száraz Ákos

Zulauf Henrik

A feladatok változatosak voltak: a döntő zenés bemelegítéssel kezdődött, két „űrös” témájú dal felismerésével, majd minden csapat előadást tartott az Európai Űrügynökség egy-egy kutatási programjáról. Új típusú feladatként képes párbajt vívtak a csapatok: a döntő előtt két-két, a magyar űrtevékenységhez kapcsolódó képet küldtek be, amelyek egyikéről kellett egy kihívott csapatnak beszélnie. A kihívó csapat pontozta a teljesítményt, a zsűri pedig mindkét csapatot – az igazságosság jegyében.

Ezután szünet következett, ezalatt Jéger Csaba, az ESA magyar munkatársa jelentkezett be élőben Noordwijkből, aki gyors videóbemutatót tartott az ESTEC-ről, az ESA technológiai központjáról, ahová a nyertes csapat látogat majd. A szünet után képfelismerési feladat, majd egy 42 kérdésből álló képes totó következett.

A versenyzők fantasztikusan küzdöttek és mindenki kiváló teljesítményt nyújtott, az utolsó feladatig egy csapat sem szerzett behozhatatlan előnyt, így csak a legvégén dőlt el, hogy ki nyeri a versenyt.

A végső sorrend a következő lett:

1.Kempelen_Polaris csapat, Kempelen Farkas Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest

2.Űrürgéküregbenüvöltenek csapat, Lovassy Gimnázium, Veszprém

3.Dóczy Koalíció csapat, Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

4.HYPERJUMPERS csapat, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest

5.AstroGuys csapat, Szent Benedek PG, Kiskunfélegyháza

Gratulálunk minden versenyzőnek és a versenyzők felkészülését segítő mentoroknak is!

 2022.03.23.


 

A harmadik forduló eredménye

Kedves Versenyzők!

Hétfő óta érkeztek észrevételek a pontozással kapcsolatban, ezeket igyekeztünk mind lelkiismeretesen ellenőrizni és megválaszolni. Ezért csúsztunk egy napot az eredmények közzétételével, köszönjük a türelmet!

Íme az eredménylista, a döntőbe továbbjutó 6 csapatot zöld háttérrel jelöltük:

Csapatnév

Összesített pontérték

Űrürgéküregbenüvöltenek

128,0

AstroGuys

127,5

DóczyKoalíció

123,0

HYPERJUMPERS

116,0

Kempelen_Polaris

116,0

Syzygy

114,0

Szódás

113,5

011100100100000001101011011

0010101101000111010001000000

111,5

KavzárKalandozók

111,0

SoyuzK

111,0

Csillagok

109,5

Terminátor

106,5

Jupiter_holdjai

99,0

VectorSpace

98,5

Irany_a_Mars

96,5

NemcsakCsajok

94,0

astronaut22

93,5

Ad_astra_et_infinitum

92,5

Objektum

92,0

11team

88,5

Agymenok2021

85,5

Piaristák

81,0

ZavarazUrbenn

79,5

A_jövő_csillagai

78,0

Minuszkettoszazhetvenharomegesz

tizenotszazadCelsiusfok

77,0

fogyatéknyomaték

76,0

Lagrange

74,5

BabitsB

71,5

Hiperagy

70,5

Sputnik

63,0

zŰR123

62,5

Kis_Kulinok

61,0

BEsztI

45,5

Magyaribelak

36,5

A táblázat pdf formátumban innen letölthető.

Minden résztvevőnek gratulálunk a teljesítményéért, az első 6 csapatnak pedig a döntőbe jutáshoz!

Irány az űr! Irány Noordwijk!

2022.02.16.


 

Kedves Versenyzők!

A csapatok már hétfő óta elérhetik a saját pontszámukat a verseny felületén, így az eredmény már rendelkezésünkre áll, azonban szeretnénk minden, az értékeléssel és a pontszámokkal kapcsolatban hozzánk érkezett kérdésre megnyugtatóan válaszolni.

Ezért kérjük még egy kis türelmüket, a harmadik forduló végleges eredményét és a döntőbe jutott csapatok listáját igyekszünk még ma, de legkésőbb holnap, azaz szerdán 12.00 óráig közzétenni.

Köszönjük a türelmüket!

üdvözlettel, a Versenyszervezők

2022.02.15.

---

Döntő

Úgy döntöttünk, hogy a résztvevők és a döntő megszervezése szempontjából is biztonságosabb megoldást választjuk, így az idei Irány az űr! döntőjét is online szervezzük. Ezt a döntést a február eleji helyzet alapján hoztuk, de mivel a döntő előkészítését befolyásolja a lebonyolítás módja, a járványhelyzet enyhülése esetén sem térünk át jelenléti döntőre. Reméljük, jövőre már nem lesz szükség ilyen elővigyázatosságra és egy közös helyszínen tarthatjuk a döntőt.

2022.02.13.

 

 

A harmadik forduló értékelése

A harmadik forduló feladatainak értékelése már majdnem kész, a véglegesítés és ellenőrzés folyik.

A pontszámokat és a továbbjutók listáját legkésőbb kedden, azaz 2022. február 15-én 12.00 óráig közzétesszük itt, az https://iranyazur.hu és a https://verseny.iranyazur.hu oldalakon, valamint a https://facebook.com/iranyazur oldalon.

2022.02.12.

 

 

Konzultáció a verseny harmadik fordulója előtt

Kedves Versenyzők!
 
Az Irány az űr! harmadik fordulójával kapcsolatos kérdésekre 2022. január 19-én 14.00 órától válaszolunk. A konzultációt online tartjuk, ezen a Zoom-linken.
 
Azért, hogy a fájlfeltöltéssel kapcsolatos problémákat megelőzzük, a konzultáció napján 8.00 - 20.00 óra között lehetőséget adunk arra, hogy a csapatok kipróbálják és begyakorolják a különféle formátumú fájlok feltöltését a verseny rendszerébe. Így ha bármilyen problémát észlelnek ezzel kapcsolatban, a konzultáción tudunk róla egyeztetni.
 
Irány az űr! Irány Noordwijk!
 
üdvözlettel,
a Versenyszervezők

 2022. 01. 12.

 


BÚÉK 2022!

 

A Nemzetközi Űrállomás idei első hivatalos napfelkelte-fotójával kívánunk boldog új évet minden kedves versenyzőnknek!

Az utóbbi napok a pihenésé, kikapcsolódásé voltak, már ott figyelnek az első linkek a Háttéranyagok között, hogy a csapatok elkezdhessék a felkészülést a harmadik fordulóra.

A héten több részletben töltjük fel az ajánlott szakirodalom elérhetőségeit, érdemes időnként visszalátogatni.

Irány az űr! Irány Noordwijk!

2022. 01. 02.

 

 


Az Irány az űr! második fordulójának eredménye

A ponthatár 68 pont, így az első 34 csapat jut tovább a harmadik fordulóba. Gratulálunk!

Összpontszám = 1. fordulóból hozott pontok fele + villámkérdések pontszáma + gondolkodtató kérdések pontszáma