Az esemény július 24-30. között zajlott Huntsville-ben, Alabama államban. A résztvevők nemrég érkeztek haza az Egyesült Államokból.
Hanyecz Ottó, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium, valamint Simonfi Noémi, a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) évente kiírt űrkutatási diákpályázatán nyerte el az űrtábori részvétel lehetőségét. A Társaság minden évben egy felnőtt kísérőt is biztosít a diákoknak, aki – kísérőszerepe mellett – az amerikai Hunstville városában egy nyolcnapos, amerikai és nemzetközi tanároknak szóló űrkutatási továbbképzésen vehet részt. Tavaly először a MANT a kísérő kiválasztására is pályázatot hirdetett a magyarországi tanárok körében. Ezen Kuczik Júlia (Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Kollégium, Sátoraljaújhely) bizonyult a legjobbnak, így ő kísérte a fiatalokat Amerikába.
Az űrtábor programja során a diákok megismerkedtek az űrkutatással és az emberes űrtevékenységgel, kipróbálhatták magukat űrhajósoknak szóló szimulátorokban (sétálhattak holdi gravitációban, vezethették az amerikai űrrepülőgépet, kísérletezhettek a Nemzetközi Ûrállomáson, búvárok segítségével víz alatti szereléseket végezhettek), amerikai űrhajósokkal találkozhattak – feledhetetlen élményeket átélve. A két magyar résztvevőt egy-egy nemzetközi csapatba sorolták be.
Noémi számára emlékezetes marad, hogy találkozott Georg von Tiesenhausennel, az idén 96 éves híres rakétatudóssal. A próbatételek közül különösen tetszett neki a szimulátor, amelyben összevissza forgatták őket. Ottó véleménye szerint a legjobb a hosszú távú űrutazás szimulációja volt, ahol a 6 órás program során távolról sem csak az előre megírt forgatókönyv szerint történtek a dolgok: voltak véletlenszerű megbetegedések – ő például szívrohamot játszott el –, halálesetek, természeti katasztrófák. A csapat hangulata nagyon jó volt, sokat nevettek azon, ki hogyan játszotta el a betegségét.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) Mecenatúra pályázati támogatásának köszönhetően a MANT idén nem csak a tábori kaland lehetőségét biztosíthatta a magyar delegáció számára, hanem a kiutazás költségeit is fedezte.
A 2011-es Nemzetközi Ûrtáborba is pályázat útján fogjuk majd kiválasztani a magyar résztvevőket, amihez a felhívást 2010 őszén teszi közzé a Magyar Asztronautikai Társaság.
Hazatért a Nemzetközi Ûrtáborban járt delegáció
Ebben az évben is két középiskolás diák, valamint tanár kísérőjük képviselte hazánkat (és a MANT-ot) az amerikai Nemzetközi Ûrtáborban.
További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



