H-SPACE 2020 nemzetközi konferencia

A BME-n jövő februárban rendezendő nemzetközi űrkutatási konferenciára november végéig lehet szóbeli vagy poszter előadással jelentkezni.

2020. február 26–27-én rendezik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) a H-SPACE konferenciák sorozatának immár hatodik eseményét. Ahogy a sorozat előző konferenciáit, úgy a H-SPACE 2020-at is a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Egyesült Innovációs és Tudásközpontja szervezi, együttműködve a Magyar Asztronautikai Társasággal (MANT). Ez egy nemzetközi űrkutatási konferencia, amely az űrkutatás és űrtevékenység tudományos, technológiai és oktatási kérdéseivel foglalkozik. Az esemény lehetőséget biztosít arra is, hogy magyar kutatók tudományos tevékenysége széles publicitást kapjon.

Most megjelent a felhívás, amelynek alapján a leendő előadók beküldhetik tervezett szóbeli vagy poszter előadásuk kivonatát. A konferencia nyelve angol. A beérkezett előadás-kivonatok alapján állítják majd össze a szervezők a H-SPACE 2020 végleges tudományos programját, az előadókat december közepéig értesítik a döntésről.

A 2020-as konferencia kiemelt témája a következő nemzedék oktatása és képzése lesz, de előadási javaslatokat más űrvonatkozású témákban is szívesen fogadnak. További részletes információ a H-SPACE 2020 honlapján olvasható.

 

 

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak