A European Space Expo egy új vándorkiállítás, amely most eljut hazánkba is, hogy bemutassa: az űrtevékenység hogyan segíti mindennapi életünket. Az interaktív kiállításra érkezők láthatják, sőt „megérinthetik” az innovatív űrtechnológiák és szolgáltatások sorát. A Space Expo célja megmutatni az európai polgároknak, hogy az Európai Unió költségvetéséből az űrtevékenységbe fektetett pénzek hogyan térülnek meg. Ma már több mint harmincezer azoknak a különféle alkalmazásoknak a száma, amelyek az európai műholdas navigációs programokon (EGNOS, Galileo), vagy a műholdas távérzékelésen (GMES vagy újabban Copernicus program) alapulnak. Található közöttük a közlekedést hatékonyabbá tevő, a mezőgazdasági termelést, a halászatot segítő, környezetvédelmi vagy biztonságnövelő eljárás.
A vándorkiállítást már eddig százezernél is többen látták Koppenhágában, Toulouse-ban, Helsinkiben, Bécsben, Brüsszelben, Larnacában, Londonban és Madridban. Most a budapesti Erzsébet téren várják az érdeklődőket, március 20-25. között. A Space Expo az elkövetkező két év során még számos európai városba jut el.
A bemutatóra ellátogatók a Copernicus (GMES) program öt fő hasznosítási területével ismerkedhetnek meg: fenntartható fejlődés és energia, mezőgazdaság és halászat, egészség és környezet, klímaváltozás, valamint katasztrófavédelem. A kiállítótér közepét az Omniglobe, a Föld interaktív térbeli modellje foglalja el. Láthatók rajta például a tengerhőmérsékletre, a légi forgalomra, az erdőtüzekre, és még sok más érdekes témára vonatkozó információs anyagok. Ugyancsak fontos helyet foglal el kiállításon a Galileo, Európa most kiépülő saját műholdas navigációs rendszere. Az Omniglobe megmutatja a teljes, majdan 30 műholdból álló rendszert.
A kiállítási anyagok mellett gazdag előadási program várja az érdeklődőket. Ezen hazai űripari cégek, kutatóintézetek, egyetemek mutatják be saját, az űrtevékenységgel kapcsolatos munkájukat, természetesen magyar nyelven. A Space Expo külön szeretettel várja a legfiatalabbakat: a gyerek számára fejtörők, rajzolási lehetőség, poszterek lesznek, hogy játékos formában kerüljenek közelebb a mindennapi űralkalmazásokhoz. Iskolai csoportok számára vezetett látogatást biztosítanak.
A European Space Expo szervezői számítanak mindenki érdeklődésére! A kiállításra a belépés díjtalan. A helyszín Budapest központjában az Erzsébet tér. A nyitvatartási idő március 20-25. között hétköznapokon 9-től 18 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig.
European Space Expo honlap
European Space Expo, Budapest
Az űrtevékenység mindennapi alkalmazásait népszerűsítő európai vándorkiállítás hamarosan a budapesti Erzsébet térre érkezik. A program március 20-25. között lesz látogatható, a belépés ingyenes.
További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



