Ferencz Csaba a magyar űrkutatásról

Izgalmasnak ígérkező beszámoló a hazai űrkutatásról, a kezdetektől napjainkig

Esemény dátum: 2024 03 13 - 02:00

Minden érdeklődőt szeretettel meghívunk a MANT és a BME közös szervezésében megrendezésre kerülő Űrkorszak szemináriumsorozat soron következő eseményére,

Dr. Ferencz Csaba űrkutató „A magyar űrkutatásról” című előadására, amelyre

2024. március 13-án szerdán 17 órától kerül sor a BME V1 épület Neumann-tárgyalójában (cím: 1111 Budapest, Egry J. u. 18. V1 ép. C szárny C213-as terem)

Dr. Ferencz Csaba a magyar űrkutatás egyik kiemelkedő személyisége, akinek meghatározó szerepe volt a hazai űrkutató szakmai közösség létrejöttében és évtizedeken át számos sikeres kutatásban. Csupán harmadéves mérnökhallgató, amikor az irányításával megalakul az első magyarországi űrkutatási csoport, a műegyetemi Rakétatechnikai Tudományos Diákkör (1961), s néhány évvel később elsőként fognak műholdképeket saját készítésű eszközökkel.

Villamosmérnök, egyetemi doktor (1968), kandidátus (1972), majd 1981-től a műszaki tudományok doktora, elektromágneses hullámterjedési és űrelektronikai szakember. Jelentős szerepe van az első magyar űrrepülés tudományos programjának kidolgozásában (1978-80), valamint a számos űreszközön a világűrben járt SAS műszer különböző változatainak tervezésében és a mérési eredmények kiértékelésében. Sok évtizedes szakmai munkássága szinte egybeolvad a hazai űrkutatás történetével, így előadása különleges, izgalmas beszámolónak ígérkezik a hazai űrkutatásról a kezdetektől napjainkig.

További események

2021 05 13 - 02:00

Tisztújító Közgyűlés

2021. május 13-án tartjuk tisztújító közgyűlésünket.

2025 02 21 - 02:00

Puli Holdküldetés Tájékoztató – Vízszimatolás a Holdon

MANT Workshop #12 HUNGARIAN SPACE STATUS REPORT    Időpont: 2025.02.21. 17:00 – 20:00 Helyszín: Harmónia Palota 1088 Budapest Múzeum u. 9. https://maps.app.goo.gl/GhXReRyhcArV66rQ7   A magyar űrkutatási és űripari történelmi pillanat, hogy a Puli Space Technologies műszere méréseket fog végezni a Hold felszínén. Ezzel az első magyar vállalat lesz, mely eszközt küld a Holdra.   Ha érdekel Milyen […]

2026 04 13 - 02:00

40 éves a Halley–VEGA űrrandevú

Egy zárt körű, de élő közvetítésben online követhető szakmai találkozóra gyűlnek össze a VEGA programban részt vevő hazai szakemberek