ESA oktatási konferencia Budapesten

Október végéig várják az előadási javaslatokat a jővő áprilisban a Műegyetemen rendezendő 2nd Symposium on Space Educational Activities nemzetközi konferenciára.

A szimpóziumot az Európai Ûrügynökség (ESA) Oktatási Irodája a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) közösen szervezi, a Magyar Asztonautikai Társaság (MANT) közreműködésével. Az időpont 2018. április 11–13., a helyszín a BME Q épülete lesz.



Az első és eddig egyetlen hasonló témájú ESA konferencia 2015-ben volt az olaszországi Padovában. A cél fórumot teremteni egyetemi hallgatóknak, oktatóknak és űrkutatási szakembereknek, hogy bemutathassák és megvitathassák űrvonatkozású oktatási-képzési programjaikat, elképzeléseiket. A tapasztalatok cseréje, a szakmai kapcsolati hálók kialakulása hozzájárul az űroktatás fejlesztéséhez, a szakemberek következő generációinak minél hatékonyabb képzéséhez egész Európában.



A szimpózium szakmai programja a felsőfokú (egyetemi) oktatásra fókuszál, így ilyen témakörökben várják előadók jelentkezését is. A javasolt előadások kivonatának beküldési határideje 2017. október 31. A konferenciára résztvevőként regisztrálni október 1-jétől lehet majd. A beküldött kivonatok alapján a programbizottság tagjai december elejéig választják ki azokat az előadásokat, amelyeket a szerzők bemutathatnak áprilisban Budapesten. Az elfogadott előadások teljes írásos anyagának leadási határideje 2018. január 10. lesz, ezek megjelennek elektronikus formátumban a konferencia előadásainak gyűjteményes kötetében.



A szóba jöhető tudományos és techikai témák közül a szimpózium honlapja felsorol néhányat, mint például csillagászat, asztrofizika, asztrobiológia, környezetfizika és -kémia, űrtechnológia, járművek, hordozórakéták, űrorvoslás, távközlés, földmegfigyelés, kisműholdas küldetések, űrbányászat, bolygóvédelem, Hold-falu, űroktatási programok és stratégiák. Ezek mellett bármilyen, a konferencia felsőoktatási témakörébe illő előadást szívesen fogadnak, a végső program beosztása a beérkezett és elfogadott javaslatok alapján alakul majd ki. Mind szóbeli, mind poszterelőadással lehet jelentkezni.



A konferencia nyelve az angol. További részletek, a kivonatok beküldések formai feltételei elolvashatók a 2. ESA űroktatási szimpózium honlapján.

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak