Fő úti célunk az Eszterházy Károly Egyetem (korábbi nevén Líceum) volt, ahol szívélyes fogadtatásban és érdekes látnivalókban volt részünk. A barokk-rokokó épületben, mely évszázadok óta szolgálja a művelődést, a Varázstorony számos tudományos és tudománytörténeti kiállítást, programot kínál. Először egy planetáriumi előadáson vettünk részt. Ezt rövid ismerkedés követte számos fizikai szemléltető eszközzel, afféle „tudományos játszótérként”. Felkerestük a Hell Miksa által konstruált Camera Obscurát is, melynek periszkópja által városnézésen vehettünk részt az előttünk lévő asztalra vetülő képeket szemlélve. A legfelső szintre vezető lépcsőház közepén egy Foucault-inga is helyet kapott. Ezután a panorámateraszon magunk is megnézhettük Egert madártávlatból.
Csillagászattörténeti kiállítás is szerepelt a programban. Régi távcsövek és más tudományos eszközök történetét hallgattuk meg dióhéjban abban a teremben, amely padlóján egy átfutó márványcsík segítségével a helyi dél időpontját lehet szemléltetni. A főiskola történetével is megismerkedtünk a két dísztermet is érintő vezetésen, melyek gazdag faldíszítését mennyezeti freskók koronázták. Kiemelkedő része az intézménynek a könyvtárterem, melyben miközben a hírneves mennyezeti freskóban, míves bútorzatában és könyveiben gyönyörködtünk, meghallgattuk annak történetét.
Az ódon falaknak búcsút intve kisebb csoportokban vagy egyénileg indultunk további látnivalókat felfedezni. Ilyen volt például az Egri Érseki Palota vagy a Kepes Intézet – Kortárs Művészeti Központ állandó és időszakos kiállításai. Tudományos, történelmi és művészeti élményekkel teli nap után érkeztünk meg este Budapestre.
Koczó Edit
Az egri szakmai kiránduláson készült fényképekből készült válogatás megtekinthető a MANT képgalériájában.
Élménybeszámoló az egri kirándulásról
„Egerben tett szakmai kirándulást március elején a tagtársak maroknyi, de
lelkes csapata.” – Koczó Edit írása.
További hírek
Szakmai hírek
September 2, 2026
Megújuló Magyari Béla-kiállítás
Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]
Szakmai hírek
August 6, 2026
A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről
Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]
Szakmai hírek
July 16, 2026
Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél
A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak



