Beszámoló a planetáriumi látogatásról

Február 20-án a TIT Budapesti Planetáriumába látogattunk.

A MANT ebben az évben az első szakmai kirándulását 2015. február 20-ra, péntek délutáni programként szervezte a TIT Budapesti Planetáriumába. Voltak közöttünk, akiket a tisztelet, a nosztalgia, másokat a csillagászat iránti érdeklődés vezetett arra, hogy jelentkezzen a programra. Az érdeklődőkből sokszínű csoport jött létre. Elismert szakemberek, felnőttek és gyerekek, fiatalok és idősebbek voltak az érdeklődők. A házigazdánk Nyerges Gyula csillagász volt, aki általános tájékoztatót mondott el a planetáriumról, és bemutatta nekünk a körfolyosón található kiállítást.



A Planetárium épületét 1977. augusztus 17-én adták át, és az első műsort ugyanebben az évben, augusztus 20-án nézhette meg a nagyközönség. Az épület és a berendezések nagyjából változatlan formában vannak, és ez a jó állapotú Planetárium közel 40 éve várja a látogatókat. Alapvető célja csillagászati és űrkutatási ismereteket nyújtani az érdeklődők számára „színházi” módon.



A körfolyosón lévő kiállítás bemutatja a távoli galaxisok világát, a Naprendszer égitestjeit, az űrkutatás fontos állomásait, és azt, hogy hazánk milyen módon járult hozzá az űrkutatáshoz.



A kiállítás megtekintése közben Nyerges Gyula csillagász ismertetőjét kiegészítették a csoportunk tagjai, így további érdekes és hiteles tudáshoz jutottunk. A kiállítás egyik legérdekesebb témája a Rosetta űrszonda volt, melynek fő célja, hogy közelről megvizsgálja a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstököst. 2004. március 2-án indították útjára, és 2014. november 12-én az űrszonda leszállóegysége (Philae) sikeresen landolt az üstökösön, a Földtől 500 millió kilométerre. A Rosetta űrszonda egyes részeinek tervezéséhez, fejlesztéséhez, valamint megépítéséhez magyar szakértők is hozzájárultak.



A körfolyosón levő kiállításnak interaktív részei is voltak, ilyen többek között a holdmérleg is, amivel a Holdon mérhető súlyunkat határozhattuk meg.



A kiállítás megtekintése után következett a planetáriumgép megismerése. A planetáriumi berendezés az égitestek, így a csillagok, a Nap, a Hold, valamint az öt fényes bolygó megjelenítésére szolgáló műszer, amelyet a planetárium átadása óta, lassan 40 éve üzemeltetnek. Ezzel az életkorral és üzemidővel ez a berendezés tiszteletet érdemel. A planetáriumgép a több mint félszáz kiegészítőeffektus-vetítő és speciális vetítő segítségével a fehérre festett, közel 1000 m2-es félgömb alakú kupola belső felületére a valódi égbolthoz megtévesztésig hasonló minőségben kivetíti az égitesteket, valamint ezeknek Földről látszó mozgásait felgyorsítva. A műszert tetszőleges égboltra lehet beállítani, így megtekinthetjük az aktuális égboltot, de a planetáriumgép segítségével képesek lehetünk az időben előre és hátra utazni. Nemcsak időben, hanem térben is utazhatunk a planetáriumgép segítségével. Megfigyelhetjük az égitestek mozgását úgy, mintha például az Egyenlítőn, az Északi- vagy a Déli-sarkon állnánk.



Ezután „Az égbolt csodái” című műsort néztük meg, amelyből megismerhettük a csillagjegyekhez tartozó csillagképek alakját és elhelyezkedését az égbolton. A szabad szemmel, vagy kisebb távcsővel megfigyelhető színes égi csodákat láthattuk lírai hangvételű előadásban, kellemes zenei aláfestéssel.



Az előadás után lehetőségünk volt kérdéseket feltenni, és megtudhattuk, hogy a Planetáriumban minden korosztály megtalálhatja a szórakozását és bővítheti a csillagászattal kapcsolatos tudását. A Budapesti Planetárium műsorai alkalmasak a legkülönfélébb érdeklődőknek, óvodásoknak, iskolásoknak a csillagászat, a földrajz, a csillagászati földrajz, az égi mechanika és a navigáció, a költészet, az irodalom és a történelem csillagászati vonatkozású kapcsolatainak elemző bemutatására, szórakoztatják és tanítják a látogatókat.



A Budapesti Planetárium meglátogatásával és kulisszatitkainak a megismerésével meggyőződhettünk arról, hogy az Univerzummal való találkozás során az óvodás kortól kezdve az idősekig, a tudományokban jártasabbaknak és a kevésbé tájékozottaknak egyaránt emlékezetes élményben lehet része. Tisztelettel gondolhatunk vissza a Budapesti Planetárium munkatársaira, akik szakértelemmel készítik a műsorokat, karban tartják az épületet és a planetáriumgépet, valamit megszervezik az intézmény látogatottságát. Bízunk benne, hogy az intézményt még sok év múlva is meglátogathatjuk.



Reményi Judit

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak