Befejeződött a 2016-os debreceni Ûrtábor

Több mint harminc fiatal vett részt a július 3-9. között zajló Ûrtáborban Debrecenben.

A tábor programját vasárnap este dr. Bacsárdi László, a MANT főtitkára és Zombori Ottó táborvezető nyitotta meg. A táborozókat hétfőn fogadta dr. Széles Diána alpolgármester asszony, majd a tábor házigazdája, dr. Mihálydeák Tamás, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja. Az év középiskolás űreseményének hete során Debrecenbe látogatott az űrtábor kedvéért az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottságának nemrég leköszönt elnöke (dr. Both Előd), az NFM Magyar Ûrkutatási Iroda vezetője (dr. Tari Fruzsina), az ENSZ támogatásával működő nemzetközi Space Generation Advisory Council hazai képviselője (Milánkovich Dorottya), valamint a hazai Mars-kutatás egyik elismert szakembere (dr. Sik András). A tábor során előadást tartott a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei kitüntetettje (Korsós Marianna) is. A diákok a hét során izgalmas csapatfeladatot oldottak meg: képzeletbeli űrbányászattal foglalkozó cégeket képviselve mérték össze tudásukat és kreativitásukat. Közben előadásokat hallgattak, bemutatókon, kerekasztal-beszélgetéseken vettek részt, neves hazai űrszakemberekkel ismerkedhettek meg kötetlen körülmények között. Fagyit főztek az MTA ATOMKI-ban, ellátogattak az Agora Tudományos Élményközpontba, űrfelvételeket tanulmányoztak a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékén. A szabadidős programból nem maradhatott ki a környék megismerése: debreceni városnézés, strandolás, csillagnézés, hortobágyi túra, erdélyi kirándulás.



A 2016-os Ûrtáborban készített fényképekből válogatás látható a MANT képgalériájában.



Az Ûrtábor sajtóvisszhangjából:

Elkezdődött az „év űreseménye” Debrecenben (Ûrvilág)

Elrajtolt a második űrtábor (Hajdú Online) – sok fényképpel

Ûrtábor kezdődött Debrecenben (Debreceni Nap)

Csillagvizsgálók: a világűrre vetik tekintetüket a diákok Debrecenben (Dehir)

Debrecenből gyerekek látnak az űrbe (Cívishír)

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak