Az Ûrakadémiáról

Idén augusztus 2–5. között Gödöllőn zajlott a MANT negyedik nyári Ûrakadémiája.

„2018 augusztusának első hétvégéjén rendezték immár negyedik alkalommal a 18–35 év közötti fiataloknak szóló Ûrakadémiát. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) által közösen szervezett rendezvényen idén az űroktatás kérdésköre került terítékre. A mintegy huszonöt, űrtevékenységért lelkesedő vagy abban akár már egy ideje jártas fiatal több kerekasztal-beszélgetés során ismerhette meg hazai kutatók, egyetemi oktatók és ipari képviselők álláspontját egy lehetséges magyarországi űrképzés kapcsán, majd formálhatták meg ajánlásukat ennek és saját tapasztalataik fényében.” – így kezdődik Ordasi András beszámolója az Ûrakadémiáról, amelynek teljes szövege az Ûrvilág hírportál cikkében olvasható.



Az Ûrakadémiáról augusztus 6-án beszámolt a Magyar Televízió M5 csatornájának Tudomány Minden Napra című műsora is. A tudósítás ezen a videón 6:15-től kezdődik.


További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak