2023-02-20

Adó 1%: ajánlja a MANT-nak!

Emlékeztetjük tagtársainkat a személyi jövedelemadó 1%-a felajánlásának a lehetőségére. Kérjük, ha tehetik, hívják fel erre családtagjaik, ismerőseik figyelmét is. Lassan eljön az adóbevallás ideje: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal márciusban elkészíti az előző évre vonatkozó bevallás tervezetét. Érdemes hangsúlyozni, hogy az 1%-os felajánlások lehetősége továbbra is él, a május 22-ei végső határidőig akár utólag, a bevallás beküldésétől függetlenül is nyilatkozhatunk. A MANT tevékenysége anyagi hátterének biztosításához az ilyen módon kapott támogatás – 2022-ben több mint 450 ezer forint – igen nagy segítség. Különösen igaz ez ebben a válságos évben, amikor nehezebb támogatáshoz jutni. A rendelkező nyilatkozathoz nincs szükség másra, mint a MANT adószámának (19011084-1-41) feltüntetésére. Előre is köszönjük, hogy a MANT-ot jelölik meg kedvezményezettként az 1%-os adófelajánlásnál! (A könnyedén kitölthető rendelkező nyilatkozat híján is be kell fizetni ugyanazt az adót, csak olyankor az a társadalmi szervezetnek felajánlható 1%-a is a központi költségvetésbe folyik be.)