Egy nap műholdak nélkül: diákpályázatunk eredménye

Május 9-én Budapesten, a Felfedezők Napján tartottuk idei diákpályázatunk ünnepélyes eredményhirdetését.

A Magyar Asztronautikai Társaság évente hirdeti meg ifjúsági pályázatát, melyre általános és középiskolás diákok jelentkezhetnek. A pályázat kiemelt célja az űrtevékenység népszerűsítése a fiatalok körében. A 2014/2015-ös pályázat témája „Egy nap műholdak nélkül” volt. A pályázók 4 műfajban adhatták be műveiket: írhattak esszét; rajzolhattak vagy grafikát, posztert készíthettek; Facebook-oldalt, weboldalt vagy blogot készíthettek; vagy videót is készíthettek az adott témában. A 2014 októberében meghirdetett ifjúsági pályázat pályamunkáinak beadási határideje 2015. február 20. volt. A MANT öt kategóriában várta a pályamunkákat: a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korosztályból egyaránt jelentkezhettek egyéni vagy csapat kategóriában a diákok, emellett idén is meghirdettük a látássérült kategóriát.



Május 9-én a Millenáris D csarnokában rendezték a Felfedezők Napját. Az egész napos tudománynépszerűsítő rendezvényen, a MANT standján játékos kérdésekkel, ajándékokkal, a fiataloknak szóló űrtábori részvételi kedvezménnyel kedveskedtünk a látogatóknak. Diákpályázatának ünnepélyes eredményhirdetését is itt tartottuk. A díjakat a színpadon a MANT részéről Sik András főtitkárhelyettes adta át.



A legjobb helyezést elért diákok oklevél mellett könyvjutalomban részesültek, illetve az idősebb korosztály helyezettjei a MANT nyári Ûrtáborában való ingyenes, illetve kedvezményes részvételt nyerték. Emellett minden helyezett meghívást kapott egy űrtevékenységgel foglalkozó hazai intézménybe szervezett szakmai kirándulásra is, amire várhatóan 2015 őszén kerül majd sor.



A pályázat eredménye:



11-14 éves korcsoport, egyéni indulók:

nem adtunk ki díjakat



11-14 éves korcsoport, csapatok:

1. hely:

Kiss Regina, Tóth Fanni, Csóka Benedek, Balaskó Dominik

Széchenyi István Gimnázium, Sopron

felkészítő: Lang Ágota



15-18 éves korcsoport, egyéni indulók:

1. hely:

Szilasi Estilla

Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest

felkészítő: Vincze Mihály



2. hely

Medvegy Anna

Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Budaörs



3. hely

Kmetty Beatrix

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium, Pécs

felkészítő: Kmettyné Győri Szilvia



15-18 éves korcsoport, csapatok:

1. hely

Agócs Henrietta-Viktória, Horváth János Elméleti Liceum, Margitta, Románia

Drohobeczky Orsolya, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár

felkészítõ: Bondár Piroska



2. hely

Bagdán Zsófia, Siska Ildikó, Juhász Marietta

Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger

felkészítők: Bulla Márta, Nyerges Adrienn



3. hely

Almási Anna Luca, Pásztor Zsófia, Maruzs Nikoletta,

Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger

felkészítõk: Bulla Márta, Nyerges Adrienn

További hírek

Szakmai hírek

September 2, 2026

Megújuló Magyari Béla-kiállítás

Magyari Béla családjának köszönhetően Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba kerültek azok a szakmai relikviák, amelyekből 2019-ben nyitottak egy tárlatot, bemutatva az űrhajós – és egyesületunk egykori elnöke – életútját. Azóta eltelt hét esztendő és most a kiállítást kibővítve megújították. A megújított állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója 2026. szeptember 4-én (pénteken) 10 órakor lesz, amelyre a Kiskun Múzeum […]

Szakmai hírek

August 6, 2026

A CanSat Hungary 2026 verseny döntőjéről

Műhold üdítősdobozban – A döntő: tudás, kitartás és lelkesedés. A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket. Az eredetileg tervezett időponthoz képest csaknem négy hónappal – és sokaknak egy érettségivel – később, közel negyvenfokos kánikulát hozó hőkupola alatt kellett teljesíteniük küldetéseiket. A kitartás azonban meghozta gyümölcsét: a […]

Szakmai hírek

July 16, 2026

Megjelent a 2026. III. negyedévi Körlevél

A Körlevél a tagjainknak szóló rendszeres kiadványunk. A legfrissebb MANT Körlevél tagjaink számára elektronikusan, PDF formátumú dokumentumként a megjelenést követően azonnal letölthető a honlapunkról. A 2026. évi III. Körlevél (pdf) A Körlevelek itt olvashatóak