Keveseknek adatott meg, hogy tanúi lehettek egy új tudományág születésének, még kevesebbeknek, hogy e folyamat tevékeny résztvevői lehettek. Az űrkutatás, az űrtudomány a legfiatalabb tudományterületek egyike. Az első szputnyik 1957-es felbocsátását követően szinte azonnal munkához láttak azok a lelkes fiatalok, akiket ma a szakma nagy öregjeiként tisztelünk. Munkájukkal kezdetét vette az a sikertörténet, amelyet némi egyszerűsítéssel magyar űrkutatásnak nevezünk.
Ennek az izgalmas történetnek az első két évtizedére emlékeztek vissza Elek Lászlóval beszélgetve néhányan a szemtanúk és közreműködők közül, akik az űrkorszak első két évtizedében, vagyis 1957 és 1977 között aktív, kezdeményező és általában vezető szerepet játszottak a magyar űrkutatás valamelyik területén, Magyarországon dolgoztak, és még köztünk élnek.
Elek László emlékeikről, tapasztalataikról és további életpályájukról kérdezte Almár Iván csillagászt, Apáthy István villamosmérnököt, Bencze Pál geofizikust, Ferencz Csaba villamosmérnököt, Gschwindt András villamosmérnököt, Horváth András csillagászt, Ill Márton csillagászt, Illés Erzsébet csillagászt, Kántor Csaba villamosmérnököt és Tänczer Tibor meteorológust. Függelékként a kötetbe került az időközben elhunyt Gál Gyula világűrjogászról szóló megemlékezés is. A szereplőktől kapott, a korszakot felidézni segítő képekkel gazdagon illusztrált összeállítást jó szívvel ajánljuk a szemtanúknak és azoknak, akik tőlük vették-veszik át a stafétabotot csakúgy, mint a közelmúlt tudománytörténete iránt érdeklődő laikusoknak.
Tudomány születik
Keveseknek adatott meg, hogy tanúi lehettek egy új tudományág születésének, még kevesebbeknek, hogy e folyamat tevékeny résztvevői lehettek. Az űrkutatás, az űrtudomány a legfiatalabb tudományterületek egyike. Az első szputnyik 1957-es felbocsátását követően szinte azonnal munkához láttak azok a lelkes fiatalok, akiket ma a szakma nagy öregjeiként tisztelünk. Munkájukkal kezdetét vette az a sikertörténet, amelyet némi egyszerűsítéssel magyar űrkutatásnak nevezünk.

A kiadvány az alábbi linkeken elérhető:
További kiadványok
February 13, 2024
Hazai űrkörkép 2023/2024
A MANT gondozásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával elkészült és megjelent a Hazai űrkörkép 2023/2024 című kiadvány, magyar és angol nyelvű változatban is.
January 3, 2024
Magyar Űrkutatási Fórum 2023 válogatott közlemények
Elkészült a 2023-as Magyar Űrkutatási Fórum válogatott közleményeit tartalmazó kiadvány.



