2019-06-09

Ûrtáborosaink interjúkötet

Az Ûrtáborosaink című interjúkötet előszavában Almár Iván, a MANT örökös tiszteletbeli elnöke fogalmaz: „Az ifjúsági űrtáborok egyesületünk késői, de nagyon sikeres gyermekei. Bármilyen hihetetlen, sem az éppen idén 60 éve megalakult Központi Asztronautikai Szakosztály, sem utóda, az 1986-ban létrejött MANT egészen 1994-ig nem szervezett ifjúsági táborokat. Talán senki nem gondolt arra, hogy szükség lenne rá. Pedig az immár 25 éves sikertörténet bizonyítja a program életképességét.”

A könyvben szereplő 12 interjúban egykori űrtábori résztvevők, ma már fiatal szakemberek – mérnökök, informatikusok, fizikusok, csillagászok – mutatkoznak be. Legtöbbjük valamilyen tudományos vagy műszaki pályán – méghozzá az űrkutatáshoz kapcsolódó területeken – ért és ér el sikereket. Trupka Zoltán beszélgetőpartnerei – névsorba rendezve Bacsárdi László, Bodó Zsófia, Csengeri Tímea, Hirn Attila, Könyves Vera, Markovits-Somogyi Rita, Milánkovich Dorottya, Pintér András, Várhegyi Zsolt, Vincze Miklós, Vizi J. Csenge és Werner Norbert – kivétel nélkül örömmel vállalkoztak az interjúra és visszaidézték, mennyire fontosnak tartják diákkoruk űrtáborait – nem csak az ott megszerzett tudást, de az arra az időszakra visszanyúló baráti és szakmai kapcsolatokat is.

Az interjúkötetről bővebb ismertetőt olvashatnak az Ûrvilág cikkében.

A 76 oldalas könyv a MANT gondozásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jelent meg. Az érdeklődők számára a 1500 Ft-os áron beszerezhető a MANT-nál, az erre vonatkozó kéréseket az iroda@mant.hu címre küldjék.

Egyesületünk azon tagjainak, akik 2019-es tagdíjukat rendezték, az interjúkötet egy példányát féláron (750 Ft-ért) biztosítjuk, és minden további példányt 1000 Ft-os áron szerezhetnek be.