2016-09-09

Ûrtábor 2016 – beszámoló

Az idei Ûrtábort 2016. július 3-9. között rendezték a Debreceni Egyetem campusán. A vasárnap estét a tábornyitóval kezdtük, ahol Zombori Ottó és dr. Bacsárdi László tartottak beszédet illetve előadást, megtörtént a tábori pólók kiosztása, a bemutatkozás, a csapatbeosztás és a heti projekt kihirdetése. Ennek keretében „alapítanunk” kellett egy űrbányászattal foglalkozó céget, elkészíteni a cég logóját, kitalálni a szlogenét és megtervezni a bányászat helyét, folyamatát és körülményeit. A feladat megoldására több este is rendelkezésre állt, péntek délelőtt pedig minden csapatnak be kellett mutatni a munkáját kiselőadás formájában. A délelőttök során segítséget is kaptunk ehhez, például dr. Both Előd előadásában szó volt az űrjogról és különböző egyezményekről is, amik a világűrbeli tevékenységeket és az űrbányászatot is szabályozzák.

További előadásokat hallhattunk Zombori Ottótól csillagászat témakörben; dr. Sik András a Marsról és a marskutatásról beszélt; dr. Both Előd az ESA által tervezett ExoMars programról tartott előadást; Milánkovich Dorottyától a Space Generation Advisory Councilról tudhattunk meg többet; dr. Tari Fruzsina a magyar űrkutatásról beszélt nekünk; Korsós Marianna pedig a Napról tartott előadást.

Több szakmai látogatást is tettünk a tábor ideje alatt: hétfőn az ATOMKI-ban jártunk, ahol folyékony nitrogénes kísérletekkel nyűgöztek le bennünket, majd a gasztronómia világát új szintre emelve folyékony nitrogénnel készített fagylalttal is megkínáltak minket. Második látogatásunkat a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékén tettük, ahol a drónokról hallhattunk előadást, illetve csoportszelfit is készített rólunk a drón bemutató közben.

Csütörtökön az Agora Tudományos Élményközpontban jártunk, itt planetáriumi bemutatót tartottak számunkra, illetve a Napot is megtekinthettük távcsöveken keresztül.

A szakmai programokon kívül sok egyéb programmal is készültek a szervezők: hétfőn egy városnézés keretében megtekinthettük Debrecen nevezetességeit; egynapos kirándulásra mentünk Erdélybe Nagyváradra; meglátogattuk Hortobágyot; illetve péntek délután strandolás közben valósíthattuk meg önmagunkat. Esténként ismerkedős, beszélgetős programok, éjszakába nyúló dinnye- és zsíroskenyérparti, vitaest a tábori szabadidő mennyiségével kapcsolatban és a radioaktív részecskék számlálása is a tábor részévé vált.

Olej Dóra

A 2016-os Ûrtáborban készített fényképekből válogatás látható a MANT képgalériájában.

Már most jelezzük, hogy időben lehessen készülődni: 2017 nyarán is lesz Ûrtábor!