2016-01-27

MANT 30/60

Kedves Tagtársunk!

Társaságunk alapszabálya ezekkel a mondatokkal kezdődik: „A Magyar Asztronautikai Társaság (továbbiakban: Társaság) az űrkutatással hivatásszerűen foglalkozókat és az űrkutatás iránt érdeklődőket tömörítő szakmai és ismeretterjesztő egyesület. A Társaság jogutóda és szellemi örököse az 1956-ban a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulaton belül megalakult, majd 1959-ben megszűnt Asztronautikai Bizottságnak, valamint a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szervezetén belül működő, 1959-ben megalakult és 1986-ban megszűnt Központi Asztronautikai Szakosztálynak.”

Az idei év különleges évforduló. Egyrészt idén ünnepeljük a MANT alapításának 30. évfordulóját, másrészt 60 évvel ezelőtt alakult meg társaságunk jogelődje. Ebből az alkalomból minden tagtársunkat arra kérjük, ossza meg velünk Társaságunkkal kapcsolatos első emlékeit, származzon ez az első emlék akár 1956-ból, akár 2015-ből! Ha az első emlék már a feledés homályába veszne, MANT-tal kapcsolatos visszaemlékezéseket is örömmel fogadunk! A megosztott emlékeket összegyűjtjük, és társaságunk honlapján nyilvánosságra hozzuk (később talán kiadványban is megjelentetjük).

Minden emléket szívesen fogadunk, azonban kérjük, maximum 3000 karakterben ossza meg velünk az emlékét!

Elküldheti postai levélben társaságunk címére (1044 Budapest, Ipari Park u. 10.), elküldheti e-mailben az iroda@mant.hu címre, de elküldheti számunkra egy speciális weboldalon keresztül, amit külön erre a célra hoztunk létre, és a www.mant.hu/evfordulo címen érhető el. (Ha postai úton vagy e-mailben küldi, akkor mi fogjuk elhelyezni ezen az évfordulós weboldalon.)

Emlékét 2016. április 15-ig várjuk!

Gyűjtsük össze közösen az elmúlt 60 év emlékeit!