2014-04-14

Ûrturizmus – civilek a világűrben: diákpályázatunk eredménye

A Magyar Asztronautikai Társaság évente hirdeti meg ifjúsági pályázatát, melyre általános és középiskolás diákok jelentkezhetnek. A pályázat kiemelt célja az űrtevékenység népszerűsítése a fiatalok körében. A 2013/2014-as pályázat témája „Ûrturizmus – civilek a világűrben” volt. A pályázók 5 műfajban adhatták be műveiket: írhattak esszét, rajzolhattak, egy tervezési feladatot készíthettek el, a zsűri által meghatározott feladatok megoldásait adhatták be, vagy videót is készíthettek az adott témában. A 2013 októberében meghirdetett ifjúsági pályázat pályamunkáinak beadási határideje 2014. február 20. volt. A MANT öt kategóriában várta a pályamunkákat: a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korosztályból egyaránt jelentkezhettek egyéni vagy csapat kategóriában a diákok, emellett idén is meghirdettük a látássérült kategóriát. Az egyes műfajokhoz rendelt zsűrik több mint 100 pályamunkát bíráltak el.

Az április 11-én Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában tartott ünnepségen a díjakat a MANT részéről Bacsárdi László főtitkár adta át.

A legjobb helyezést elért diákok oklevél mellett könyvjutalomban részesültek, illetve az idősebb korosztály helyezettjei a MANT nyári Ûrtáborában való ingyenes, illetve kedvezményes részvételt nyerték. Emellett minden helyezett meghívást kapott egy űrtevékenységgel foglalkozó hazai intézménybe szervezett szakmai kirándulásra is, amire várhatóan 2014 őszén kerül majd sor.

A megjelent diákok és kísérőik részt vehettek a MANT Élet a Földön kívül című ismeretterjesztő rendezvényének előadásain és megtekinthették A világűr emberközelben című vándorkiállítást Szegeden. (Az idei esztendő volt az első, hogy nem a fővárost választottuk a díjátadó helyszínének.)

A pályázat eredménye:

11-14 éves korcsoport, egyéni indulók:
1. hely:
Medvegy Anna, Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Budaörs
felkészítő: Bencsikné Nagy Márta

2. hely:
Mohácsi Zoltán, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
felkészítő: Sós Csabáné

3. hely:
Bánfi Dóra, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
felkészítő: Sós Csabáné

junior különdíj:
Meszlényi Jázmin Liza, Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola, Gyomaendrőd

11-14 éves korcsoport, csapatok:
1. hely:
Kenéz Kata és Kovács Emese, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
felkészítő: Sós Csabáné

2. hely:
Varga Dániel, Bachmann Laura, Huszár Dóra, Makán Benedek, Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
felkészítő:Kóródi Zoltán

3. hely:
Balaskó Dominik, Heim Vilmos, Horváth Roland, Kiss Regina, Széchenyi István Gimnázium, Sopron
felkészítő: Lang Ágota

15-18 éves korcsoport, egyéni indulók:
1. hely:
Olej Dóra, Széchenyi István Gimnázium, Sopron
felkészítő: Lang Ágota

2. hely:
Farkas Lili, Katona József Gimnázium, Kecskemét
felkészítő: Nádházyné Borbola Éva

3. hely:
Bunkóczi Vivien, Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda
felkészítő: Sztojka Viktória

különdíj:
Szöllősi Vivien Kira, Eszterházy Károly Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, Eger
felkészítő: Bulla Márta

15-18 éves korcsoport, csapatok:
különdíj:
Csonka Nikolett, Gulyás Marcell, Jenes Botond, Mustos Gergely, Tóta Patricia, Váradi Ákos, Eszterházy Károly Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, Eger
felkészítő: Bulla Márta

Elismerő oklevélben részesültek a helyezéseket elért diákok felkészítő tanárai.

Az idei bíráló zsűri tagjainak névsora: Kovács Zsuzsanna, Illés Erzsébet, Frey Sándor (esszé), Horváth András, Milánkovich Dorottya, Tari Fruzsina, Bérczi Szaniszló (rajz), Kocsis Gábor, Vizi Pál Gábor, Sik András (tervezés, videó), Both Előd (feladatmegoldás).