MAGYAR ASZTRONAUTIKAI TÁRSASÁG


Székhely/levelezés: 1044 Budapest, Ipari park u. 10.
Tel: (30) 585-0867
Számlaszám: 10700024-49478701-51100005
Adószám: 19011084-1-41
mant@mant.hu
utolsó frissítés: 2017.10.17
:: kezdőlap :: :: akadálymentesített :: :: english ::


 PARTNEREINK
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  
 
  

Lapszemle: Aero Magazin november (2013.11.22.)

Az Aero Magazin 2013. novemberi számában megjelent űrkutatási vonatkozású cikkeket ajánljuk.

Orosz űrtervek? – Az oroszok magukhoz térnek az asztronautikában? (Kálmán Béla)

Az utóbbi időben egyre több figyelmet kap az űrtechnika további fejlesztése, a programok bővülése, többek között új rakétaindító állomásokkal és bővülő nemzetközi kapcsolatokkal. A nagy múltú Szojuz sorozat változatlanul szolgálatot teljesít, sőt újabb Szojuzok forgalomba állítása is várható, technikai újításokkal, korszerű megoldásokkal – ezeket a szokásos alapossággal részletezi is a szerző. (Ilyen pl. a korábbiaknál praktikusabb indító rendszer, illetve újdonság a folyékony földgáz alkalmazása hajtóanyag gyanánt – nem szennyezi a környezetet, sem a csővezetéket, és olcsóbb is.) Az 1992 óta tervezett Angara hordozórakéta első példánya már elkészült, 2014-re várható az első start. Ennek fontos újdonsága az ún. építőszekrény-elv: a hajtómű elemei variálhatóak – a konkrét feladatnak megfelelően, eltérő nagyságú indított tömeghez alkalmazkodva. Így mind kicsi, mind közepes, mind pedig nagy hordozórakéta gyanánt képes szolgálni. Létezik még az RD–191-es hajtóműcsalád, amelynek tagjai eltérő tolóerejűek, és amelyek között vannak már korábban beváltak, valamint építenek majd egy kivételesen nagy tolóerejű óriáshajtóművet is. Terveznek még a Szojuz utódaként olyan űrhajót, amely négyszemélyes, ám a Nemzetközi Űrállomásról akár hat űrhajóst is vissza tud hozni, sőt alkalmas lenne az emberes holdutazásra is. Rendkívül gazdag a cikk képanyaga.

Csillagközi repülés: álom vagy realitás? – A Voyager–1 a Naprendszer határán (Almár Iván)

1977-ben indult útjára a két Voyager. Miután megközelítették az óriásbolygókat, tovább repültek a Nap „felségterületének” a határa felé. Az elmúlt évtizedekben már messze túllépték az ismert bolygórendszer határát, ám egyes műszereik működőképesek maradtak. A gyorsabb Voyager–1 számára ennélfogva elérhetővé vált az a határ is, amelyet átlépve a csillagközi kozmikus sugárzás válik uralkodóvá a Napéval szemben. Mostanra már biztosak lehetünk abban, hogy a szonda kilépett a helioszférából. Az eddig eltelt 36 év után még évszázadokat kell várnunk, mire az Oort-felhőig sikerül a Voyager–1-nek eltávolodnia, és mintegy negyvenezer év múlva várható csak, hogy közelebb kerüljön egy másik csillaghoz, mint amennyire a Naptól már eltávolodott.
A csillagközi utazás tervei már az ötvenes évektől kezdtek kialakulni – először atombomba-meghajtással, majd termonukleáris, később ionhajtóművel, újabban napvitorlással elképzelve. Az időközben fölfedezett exobolygók határozottabb célpontokat is szolgáltattak már – az egyik lehetséges éppen az Alfa Centauri exobolygója... Technikai problémák bőven akadnak: az elérni kívánt végsebesség a fényének legalább a tizede – termonukleáris, illetve anyag-antianyag megoldáson gondolkodnak. Megoldandó még a pontos navigáció, a kozmikus törmelékekkel várható ütközések tartós elviselése, ami a nagy sebesség következtében komoly kihívás. Szintén technikai kérdés még a küldött automata önállósága, működőképességének, kommunikációs képességének fenntartása (70-100 év távlatában!). És ami egyelőre megválaszolhatatlannak látszik: ennyi idő elteltével lesz-e még érdeklődés eme űrprogram és eredményei iránt? Színes rajzok, ábrák serege szemlélteti ezt a cikket is.

Az Aero Magazin honlapja

(Összeállította: Bán András)