2013-05-29

A közgyűlésen történt

A helyszín az ELTE TTK lágymányosi északi épülettömbje (0.87-es terem) volt. A 14 órára összehívott közgyűlés nem volt határozatképes, így azt – a meghirdetett módon, de kis késéssel – 14:45-kor folytattuk. Ekkor már a megjelentek létszámára való tekintet nélkül határozatképes volt a közgyűlés. Közben a jelenlevők meghallgathatták Kereszturi Ákos előadását a Mars kutatásának újdonságairól, köztük magyar vonatkozású eredményekről is, „Vizes érdekességek a Marsról” címmel.

A napirend előtt egy perces néma felállással emlékeztünk meg a nemrég elhunyt Detrekői Ákosról, a MANT tiszteleti tagjáról. A napirenden szerepelt az előző, 2012-es évről szóló beszámoló, amit Bacsárdi László főtitkár ismertetett. (A tagság a tárgyalt beszámolók tervezeteit előzetesen elolvashatta honlapunkon.) Röviden kitért a 2013 januárja óta történtekre, rendezvényekre és eseményekre is. Később sor került még a gazdasági beszámoló, a közhasznúsági jelentés és az Ellenőrző Bizottság jelentése ismertetésére is. A beszámolókat a közgyűlés egyszerre, egyhangúlag elfogadta.

Közben átadtuk a MANT idei díjait. 2013-ban tiszteleti tagsággal ismertük el Szabó József életművét, a magyar űrhajós programban játszott vezető szerepét. Fonó Albert-díjat kapott Király Péter, Nagy Ernő-díjban részesült Kereszturi Ákos. Idén négyen kaptak „A Magyar Asztronautikai Társaságért” oklevelet: E. Kovács Zoltán és Kálmán Béla az idei Ionoszféra- és Magnetoszférafizikai Szeminárium mintaszerű megrendezéséért és megszervezéséért, Szijártó Sándor a 2012-es MANT Ûrtábor szervezésében nyújtott tevékenységéért, Zábori Balázs a MANT-ért végzett ismeretterjesztő tevékenységéért.

A közgyűlés végül megtárgyalta és elfogadta a MANT 2013-as költségvetésének tervezetét, majd néhány egyéb hozzászólás meghallgatása után véget ért az esemény. A hivatalos jegyzőkönyv és a közhasznúsági beszámoló szövege hamarosan elérhető lesz honlapunk erre szolgáló menüpontja alatt. A közgyűlésen készült fotók megtekinthetők képgalériánkban.